A vészharangot egy, a gyermekek védelmére szakosodott, elsősorban Párizs környéki óvodákban dolgozó orvosnő kongatta meg, aki saját tapasztalata alapján azt állítja, körzetében az elmúlt öt évben hatszorosára nőtt azoknak a két-három éves gyermekeknek a száma, akiken komoly viselkedés– vagy figyelemzavar mutatkozik az óvodákban és iskolákban, esetleg jelentős beilleszkedési problémákkal küzdenek.
Anne-Lise Ducanda az egyes esetek összehasonlítását követően jutott arra a következtetésre, hogy ezeket a zavarokat a képernyők túlzott használata okozza. Az általa megvizsgált gyermekek napi hat órát is eltöltenek egy-egy tablet vagy okostelefon előtt, és van olyan csemete, aki nem képes ugyan sem beszélni, sem néhány játékkockát egymásra rakni, de tabletjére le tudja tölteni az aktuális videójátékot.
A helyzet súlyosságának illusztrálására Anne-Lise Ducanda egy kisfiú esetét mesélte el, aki 18 hónapos korában kapta ajándékba az első tabletjét, és aki egy idő után e kütyü nélkül otthon sem enni, sem elaludni nem volt hajlandó.
A szülők eleinte még büszkék is voltak csemetéjükre, hiszen az általa nézett videóknak köszönhetően néhány angol szót is megtanult, a helyzet azonban gyökeresen megváltozott, amikor másfél évvel később iskolába ment.
A tanítók szerint a három éves kisfiú teljesen aszociálisan viselkedett, nem válaszolt a neki föltett kérdésekre, gyakran üresen bámult maga elé, képtelen volt egy helyben maradni és semmilyen tevékenységben sem volt hajlandó részt venni. Más gyermekeknél gyakori dühkitörésekről számolnak be a pedagógusok, egy logopédus pedig azt állítja, egyre több olyan hároméves, rendszeresen tabletező gyermekkel találkozik, akiknek a szókincse elképesztően kicsi, olykor alig tizenöt szóból áll.
Új „cumi"
Anne-Lise Ducanda szerint a tabletek és az okostelefonok újfajta „cumikként” működnek, amelyekkel a gyermekek csendben maradnak, nem zavarják a felnőtteket, ám ez a jelenség passzív, megfogalmazása szerint „képernyő-gyermekeket” eredményez. Az orvosnő szerint a túlzott képernyőzés autista típusú magatartásokhoz vezet, és ezt az orvosok egyre gyakrabban tekintik valóságos autizmusnak.